A mad�r

Volt egyszer egy mad�r. K�t t�k�letes sz�rnnyal �s gy�ny�r�, f�nyl�, sz�nes tollakkal �ldotta meg a sors. Az olyan �llat, amely szabadon rep�lhet az �gen, boldogg� teszi azt is, aki n�zi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy n�, �s beleszeretett. Az �mulatt�l t�tott sz�jjal figyelte a rep�l�s�t, a sz�ve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megk�rte, hogy hadd rep�lj�n vele, �s �tszelt�k az eg�sz �gboltot, teljes harm�ni�ban. A n� csod�lta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a mad�r egyszer majd t�volabbi hegyeket is meg akar ismerni: �s megijedt.
F�lt, hogy m�s mad�rral nem fogja ugyanezt �rezni, �s irigykedett, irigyelte a madarat, ami�rt tud rep�lni.
�s egyed�l �rezte mag�t.
�s azt gondolta: „Csapd�t �ll�tok neki. Ha megint j�n, t�bb� nem rep�lhet el t�lem.”
A mad�r szint�n szerelmes volt bel�, �s m�snap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapd�ba, �s fogoly lett.
A n� kalitk�ba z�rta, �s eg�sz nap n�zte. Most m�r mindig vele volt szenved�ly�nek t�rgya, �s mutogathatta a bar�tn�inek, akik azt mondt�k: ”Neked azt�n mindened megvan.” De sz�p lassan k�l�n�s �talakul�son ment �t: most, hogy teljesen �v� volt a mad�r, �s nem kellett �lland�an megh�d�tania, kezdte elvesz�teni a lelkesed�s�t. Mivel a mad�r nem rep�lhetett, nem tudta kifejezni l�t�nek �rtelm�t, �s lassan elhervadt, elvesz�tett tollai ragyog�s�t, �s megcs�nyult. A n�t m�r nem is �rdekelte t�bb�, s csak annyira t�r�d�tt vele, hogy enni adjon neki, �s tiszt�ntartsa a kalitk�j�t.
Egyik nap elpusztult a mad�r. A n�t elfogta a b�nat, �s �jjel nappal r�gondolt. De nem a kalitk�ra eml�kezett, hanem arra a napra, amikor el�sz�r megl�tta boldogan rep�lni a felh�k k�z�tt.
Ha elgondolkodna, r�j�nne, hogy ami annak idej�n rabul ejtette a sz�v�t, az �ppen a mad�r szabads�ga volt, sz�rnyainak dinamikus mozg�sa, �s nem a k�lseje.
A mad�r n�lk�l az � �lete is elvesztette az �rtelm�t, �s a hal�l hamarosan bekopogtatott hozz�.
„Mi�rt j�tt�l”- k�rdezte a hal�lt.
„Hogy �jra egy�tt rep�lhess a madaraddal” – felelte a hal�l.
„Hagytad volna, hogy mindig rep�lj�n �s visszaj�jj�n hozz�d, csak m�g jobban szeretted volna �s csod�ltad volna, most viszont m�g ahhoz is r�m van sz�ks�ged, hogy �jra tal�lkozhass vele.”