Szeretném, ha szeretnének

Ha szeretetre méltóak akarunk lenni, hogy viszontszeressenek, tudnunk kell, mire vágyik az, akit kiszemeltünk magunknak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének,
S lennék valakié
Lennék valakié.
(Ady Endre)

A dicséretnek óriási szerepe van abban, hogy befolyásoljuk mások érzelmeit magunk iránt. Rendszeres dicséret hatására a legtöbb embernek javul az önértékelése, megnő az önbizalma, önbecsülése. Ha azt szeretnénk, hogy szeressenek, hangsúlyozzuk a pozitívumokat, és tekintsünk el a negatívumoktól. Szinte elképzelhetetlen, hogy ha valaki szeretettel, kedvesen közeledik, az ne találjon kedvező fogadtatásra. A baj, hogy nem dicsérjük eleget egymást. Mintha attól félnénk, hogy a túlzott elismeréstől a másik elbízza magát.

A viselkedést dicsérjük, ne a személyt

Fontos, hogy az illető tetteiről mondjunk véleményt, ne pedig róla magáról. Ha tetszik, ahogy a partnerünk táncol, miért ne mondanánk meg neki? Pontos volt a párod? Dicsérd meg érte! Mondd gyakran, hogy "Köszönöm". Vedd észre, ha jót tesznek veled, hiszen ez nem magától értetődő.

A kedves, megértő, gyöngéd embereket általában szeretik. Szeretni akarsz, s hogy viszontszeressenek: légy kedves, megértő és gyöngéd. Miért megy ez sokunknak olyan nehezen? Mert örökké védekezünk, örökké félünk valamitől. Folyton bizonyítani akarjuk, hogy nekünk van igazunk, a másik téved. A férj például olyasmit állít, amivel a feleség nem ért egyet, és a nő egy percig se habozik, kiigazítja. A férfi nem fogadja el, amit hallott, mire így okoskodik a feleség: "Talán nekem van igazam, talán neki. Maradjunk ennyiben." Elmondta a magáét, de a dolog nem ér meg egy veszekedést. Azért szeretjük az ilyen embereket, mert nem szúrják le azonnal azt, aki nem ért egyet velük. Kedvességükkel megadják a másiknak a tévedés lehetőségét. Hogy ez folyamatos meghunyászkodást jelentene? Szó sincs róla! Kimondják, amit gondolnak, de visszavonulnak, ha nem lényegbevágó kérdésről van szó.

Meg kell tudnunk, mennyit bír el a párunk!

Némelyik férfi nem szeret társaságban a felesége mellett ülni, nem szívesen fogja meg a nő kezét, és nem mutatja ki szívesen összetartozásukat. Pedig nagyon szereti, tiszteli a feleségét. A feleség ugyanakkor keserűen panaszolja, hogy a férj nem szereti eléggé, nem becézi, nem simogatja. Boldogabb lenne, ha ezeket a gesztusokat megkapná a párjától. Az egyik megoldás az, ha a férfi legyőzi a tartózkodását, és gyakrabban mutatja ki érintéssel, egyéb jelzésekkel a szeretetét. A másik megoldás, ha a nő elfogadja, az ő párja ilyen. Annyi minden mást kap a férjétől, nem érdemes nagy hűhót csapni emiatt. A két megoldás közül az egyiknek be kell következnie, - csak így lehet jó a házasság.

Válogassuk meg a szavainkat!

Bár a tettek a legfontosabbak, mégis, minden emberi kapcsolatban különös jelentősége van a kimondott szónak. Döntő szerepe van annak is, ahogy mondjuk, amit közölni akarunk.
Sokan képtelenek kimondani, hogy "szeretlek". Mások viszont - amerikai filmekben körülbelül kétpercenként - túl gyakran használják ezt a szót. Egyik sem szerencsés. Ha soha nem halljuk, hiányozni fog, ha túl sokat duruzsolják a fülünkbe, elkopik, tartalmát veszíti.

Magától értetődőnek tűnik, sokan mégis elfelejtik. Ha azt akarod, hogy viszontszeressenek, az emelt hangot, a kiabálást, ha lehet, kerüld el. A hangoskodás, ordítozás rossz érzést, zavart, félelmet okoz, és gyakran vezet haraghoz. A zsörtölődéssel is jobb csínján bánni. Mert a férfi egy darabig hallgat, végül elveszti a türelmét. Ami pedig ilyenkor következik, annak már semmi köze nincs a szerethez.